Élet- és karrierinterjúk

(rezümé)

Én semmi másra nem vagyok elhivatott, csak arra, hogy éneket mondjak. Én énekmondónak tartom magamat, mert át kell adni a fiataloknak azt, amit tud az ember.

Tolcsvay Béla

Tolcsvay Béla

Tolcsvay Béla a magyar David Crosby. Beat, avagy folk-beat zenész, majd rockzenész, Erdélyben történt megvilágosodása óta pedig – mint ahogyan önmagát meghatározza – énekmondó. Elmondása szerint volt „haknihuszár”, hanglemezboltos, a nyolcvanas években egyszerűen „csak” túlélt… de a valóságban élt. Tolcsvay Béla csodálatos daljátékok megformálója is, munkáiban mindig ott a népi elem, az egyszerűség, mert azt szeretné, ha mindenki értené őt, és azt a világot, amibe a hetvenes évek derekán, rockzenészi pályafutását – részben – maga mögött hagyva beleszeretett. David Crosbyhoz azért is hasonlítható nyugodt szívvel, mert az amerikai művésznek és neki is a legfőbb ihletforrása, művészetének és létezésének táplálója a tisztaság. Tolcsvay Béla tehát nem csak külsejét tekintve hasonlít Crosbyra, hanem a belbecsük is nagyon hasonló.

Pályájának első lépéseire így emlékezett:

„Hatéves koromban vitt el jóapám zenét tanulni, elkezdtem előképzőre, szolfézsra járni. Érdekesség, hogy ugyanahhoz a tanárnőhöz jártunk mindhárman, akik később a Tolcsvay Triót alkottuk: Dr. Dobokai Zoltánné (Lujzi néni) indított bennünket. Egyszer ránézett a kezemre, és azt mondta, hogy belőlem nem lesz zongorista, nekem húros hangszeren kell tanulnom. Így lettem végül csellista. Nagyon jól ment, de néhány év után, mielőtt konzervatóriumban folytattuk volna, továbbképzőre kellett volna járni. Oda már nem iratkoztam be, mert jött a beatzene, ami elmosta a csellista törekvéseket.”

A beatzene mellett Tolcsvay Béla és testvére, László nagy érdeklődést mutatott az „amerikai folkosok” iránt is, ám a legkedvesebb zenekaruk az ausztrál Seekers lett, melynek egyik gitárosa, Keith Potger tizenkéthúros gitáron játszott. Tolcsvay Béla beleszeretett a hangszer hangjába, és azonnal csináltatott is magának egy hasonlót. Ez a hangszer végül meghatározta a Tolcsvay Trió hangzását, Tolcsvay Béla pedig mai napig kizárólag csak tizenkét húros gitárokat használ. A művész így emlékezett a Tolcsvay Trió megalakulására:

„1967-ben alakultunk. Én, Laci és Balázs Gábor. Gábor és Laci a Toldy Gimnáziumban egy padban ültek. Laci egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a Gábor hegedűformákat vés a padba. Gábor ekkoriban hegedülni járt, de a Tolcsvay Trióba bőgős kellett. Dr. Csintalan Róbert volt édesapánk dobosa, de időnként bőgőzött is. Ő adta el nekünk 3000 forintért a nagybőgőjét. Mivel én a szűk és a tág fekvést gyakoroltam a csellónál, megmutattam Gábornak az alapfogásokat. […]  Az első saját számunk a Ne menj el volt. Megtalálható volt az általános iskolai, azt hiszem negyedikes énekkönyvben Bányászdal címen, mivel akkoriban az eredeti népdalokat bányadalnak írtak át. Egy rádióriporter megkérdezett, hogy meddig akarjuk a zenélést csinálni. Mondtuk, hogy addig, amíg az embereknek tetszik, amíg megtapsolnak minket. Erre azt válaszolta, hogy mondhatok én ilyet, mikor ugyanazt a népdalt dolgoztuk fel, mint Bartók Béla az egyik vonósnégyesében. Még a hangnem is egyezett, egymás után lejátszották a kettőt. Ezután lettünk mi folk-beat formációként elkönyvelve.”

A Tolcsvay Trió aztán folk-beat kategóriában megnyerte a Ki Mit Tud?-ot, amivel országos ismertségre tettek szert. Készíthettek néhány felvételt a Rádióban és a Lemezgyárban is, ám néhány kislemez megjelenése után Balázs Gábor távozott a formációból.

A Tolcsvay testvérek 1970-re ketten maradtak: „Igazából itt én engedtem abban Lacinak, hogy nem bőgőst kerestünk, amit kellett volna, hanem teljes mértékben elektronizálódunk. Amiért belementem, az a Bob Dylan and The Band hatása volt. Nagyon szerettük azt a zenét. Dylant önállóan is, de óriási volt, amit a Banddel közösen játszottak. Technikailag nálam ez annyit jelentett, hogy a tizenkéthúros gitáromba pick upot szereltem, ami nem szólalt meg soha úgy, ahogy szerettem volna. […] Az Echóval koncerteztünk közösen, Koncz Zsuzsa Volt egyszer egy lány című nagylemezének koncertturnéján. Albertirsán odajött a Varannai Pista azzal, hogy »kirúgom a Szilvássy Zsoltot, nem kell neked egy basszgitáros?« Hát éppen kellett egy. Zsolt így került be hozzánk. Neki volt az ismerőse a Németh Oszkár, Szilvássy meggyőzött minket, hogy érdemes kimennünk Dunaharasztiba, ahol a Domino Presszóban Oszi játszik a bandájával, a Sakál Vokállal. Hárman voltak, Oszi dobolt, és volt egy basszusgitáros, akit úgy hívtak, hogy Móricz Mihály. Róla kiderült, hogy valójában gitáros, csak azért vette át a basszust, mert az eredeti basszistát épp bevitték katonának. Nagy volt az öröm, mindketten jöttek is velünk. […] Szilvássy a Bányatervnél dolgozott, nem volt »profi« zenész. Gyakran nem ért rá, volt, hogy le kellett mondanunk bulikat is emiatt. Igazából az Echóból is ezért kellett eljönnie.  Én voltam a legrenitensebb, mint akusztikus hangszeres, nagyon sokat jártam a Minire, a Bem rakpartra. Ekkor a Miniben Czipó Tibi volt a basszusgitáros. Kezdettől fogva próbáltam átcsábítani hozzánk, de nem állt kötélnek, imádott a Miniben játszani. Závodival szinte ott nőttek fel. Amikor a Závodi elment a Kexbe, a Mini szétesett, illetve inkább mondjuk úgy, hogy teljesen átalakult. Felhívott a Tibi, hogy jönne, mi pedig nagyon örültük, tárt karokkal vártuk őt. Szilvássy olyan rendes volt, hogy a Marshallját eladta a Tibinek, méghozzá részletre. […] Már 1971-ben kiderült, hogy tervben van a nagylemezünk, bár mielőtt nekikezdtünk volna a miénknek, még felvettük Kovács Kati Autogram helyett című albumát is. Erdősék érezték, hogy népszerűek vagyunk, de mégsem bíztak teljesen bennünk, ezért szerepelnek a nagylemezünkön a beatlányok, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és Zalatnay Cini.”

Tolcsvay Béla fő szervezője volt az 1973. június 10-én megrendezett Diósgyőri Popfesztiválnak, ahol a KITT-egylettel fel is lépett. Az 1973-as év végén az események azonban más irányt vettek: a Tolcsvayék és a Trió tagjai (Németh Oszkár, Móricz Mihály és Tolcsvay László) beolvadtak az épp alakuló Fonográf együttesbe, így Béla és Czipó Tibor – igaz rövid ideig, de – zenekar nélkül maradtak.

„Tibi disszidálni akart. Mivel a feleségének a nővére Olaszországban élt, Tibiék minden nyáron Bolognába jártak. Oda akart menni. Aztán történt valami mégis. Volt a televízióban egy Virágom elültettem című műsor, ott találkoztam Pomázi Zoltánnal, aki azt kérdezte tőlem, hogy miért nem folytatjuk tovább Tibivel az eredeti triót. Erre én azt válaszoltam, hogy nem ismerek senkit, aki ismerné a régi Tolcsvay-dalainkat. Erre a Zoli azt válaszolta, hogy »hát itt vagyok én«. Így került a Zoli a Tolcsvay Trióba…”

A megújult Tolcsvay Trió ebben a felállásban 1976-ig két kislemezt készített. Pomázi Zoltán 1976-ban távozott az együttesből, ezután egészen a kilencvenes évek közepéig gyakran változó felállásban működött a Tolcsvay Trió. Béla időközben Budán egy hanglemezboltot is nyitott, ám közben testvérével közösen megírták a Magyar Mise című darabot.

„1992 decemberében felhagytam a dohányzással, letettem végleg az alkoholt is. Ekkor tulajdonképpen új életem kezdődött. Ekkor jöttek a Napfényfia versei és dalai, amelyekbe beleírtam az addigi életemet.”

Tolcsvay Béla így fogalmaz magával és a mai zenével kapcsolatban:

„Én semmi másra nem vagyok elhivatott, csak arra, hogy éneket mondjak. Én énekmondónak tartom magamat, mert át kell adni a fiataloknak azt, amit tud az ember. A tudás átadása az egy nagyon fontos dolog, talán a legfontosabb. Ez a magyar ember saját világának a lényege.   […] Semmit nem csinálnék másképp az életemben. Ugyanúgy a falvakba mennék, mert az életet magát egyszerűen nem lehet degradálni. A műanyagért. Az automata autóért, a vakító fényszórókért, ami szó szerint nekem bántja a szememet. Tönkreteszi az embert. A ma zajló, rohanó élet tönkretesz mindent, mindenkit. […] Hogy egy zenei példánál maradjak, a hangerőnek sincs manapság értelme. Ez egy félreértett dolog ma már. Mindennek a túlhajszolása történik. Ez nem normális! Mondom ezt úgy, hogy ötven évvel ezelőtt a Németh Oszi is ütötte mellettem ám a cintányért, de azok természetes, vagy mondjuk úgy, »természetesen hangos« hangok voltak, nem pedig a mai, túldimenzionált hangok.”


Megosztás:
Az interjút Majnik László készítette
A teljes interjú letöltése:
Tolcsvay Béla - életútinterjú [pdf]