Szalay Zoltán kiállítás

Azok a rockzenészek
ahogyan Szalay Zoltán látta őket

Szalay Zoltán - fotográfus (Budapest 1935 - 2017)

Hajóskapitány szeretett volna lenni.
A kortárs magyar fotográfia kiemelkedő személyisége lett.
Amit lehetett, amit akart, amit kellett, azt lefényképezte. Megörökítette.

1954-ben a Fővárosi Fotó Vállalat riportosztályán kezdte a pályafutását, majd harminc éven át a Rádió és Televízió Újság, és 1964-től a Tükör, Új Tükör képes hetilap fotóriportere. Megalapítója és rovatvezetője a Magyar Hírlap, a Kurir, a Blikk fotórovatának.

Tanított a Kaposvári Egyetemen, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskolájában.
Fotós generációk nőttek fel a keze alatt.
A Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás elindítója és harminc éven át a rendezője.

Kiállítása volt Budapesten, Szolnokon, Sárospatakon, Veszprémben, Pécsen, Szegeden, Szentendrén, Szécsényben, Berlinben, Brémában és Zürichben.

2004-ben, Magyarország Európai Uniós csatlakozásakor jelent meg, Göncz Árpád köztársasági elnök ajánlásával az ILYEN VOLTUNK, Magyarország elmúlt ötven éve című történelmi albuma.

Az utóbbi években megjelent albumai:

  • AZOK A HATVANAS, HETVENES ÉVEK – Szalay Zoltán fotóalbuma Parti nagy Lajos képmelléírásaival
  • AZOK A NYOLCVANAS, KILENCVENES ÉVEK – Szalay Zoltán fotóalbuma Parti nagy Lajos képmelléírásaival

Jelentősebb díjai:

  • Pulitzer-emlékdíj,
  • Táncsics Mihály díj,
  • Magyar Fotóművészek Szövetsége életműdíja,
  • Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje.
„Szalay Zoltán nagy ember. Ha jól kihúzza magát, fél fejjel a hazai fényképészátlag feje fölé magasodik. Régebben is, meg még ma is. Ennek okán aztán lehet rá figyelni”

– írta róla Kincses Károly fotótörténész.

Cikkek, beszélgetések

Szalay Zoltán – Beszélgetések a fényképezésről

Fotoklikk | Video 2009 Riporter: Dékán István
Megnézem

A nagy generáció – Mélykuti Ilona vendége Szalay Zoltán

MixCloud
Megnézem

Ez világszerte így van ott, ahol a szocializmust építik

Index/Fortepan
Megnézem

Ez lehetne a Kádár-kor instája

Index/Fortepan
Megnézem

Ma már temetik, régen démonként rettegték a rádiót

Index/Fortepan
Megnézem

Alföldi Róbert – Ez egy fontos fejbekólintós kiállítás

Hírklikk
Megnézem

„Muszáj ránéznünk saját magunkra” – Szalay Zoltán fotóriporter emlékkiállításán jártunk

szeretlekmagyarorszag.hu
Megnézem

Szalay szemével

blogSzolnok
Megnézem

Ilyenek voltak ezek a fiatalok

Index
Megnézem
Megosztás:



A kiállítás galériái

Régi sztárok galéria

Régi sztárok

Másik oldal galéria

Másik oldal

Arcok galéria

Arcok

Illés galéria

Illés

Koncz Zsuzsa galéria

Koncz Zsuzsa

LGT galéria

LGT

Omega galéria

Omega

Zalatnay Sarolta galéria

Zalatnay Sarolta

Zorán galéria

Zorán