Élet- és karrierinterjúk

Aldobolyi Nagy György 1939-ben született Szegeden, ahol a Tömörkény István Gimnázium zenei tagozatán folytatta tanulmányait, zeneszerzést és klarinétot tanult. Ez utóbbi szakirányt vitte tovább a Zeneakadémián is, ahol kitűnő eredménnyel végzett. Megszámlálhatatlanul sok táncdal zenéjét szerezte, de emellett számos dalszöveget is írt, mert alkotói tevékenységében a zeneszerzés és a szövegírás egyforma hangsúllyal szerepelt. Ugyancsak termékeny volt a zenés színpadi művek komponálásában, a neve alatt ötvenhét darabot tartunk számon, ezenkívül számos filmzenének és tévéfilmnek is ő a komponistája. E nem mindennapi életútról beszélgetett Csatári Bence Aldobolyi Nagy Györggyel.

(Fotó: Csákvári Zsigmond)

A Zeneakadémiára való bejutás nem volt egyszerű számára, mert nem volt se munkás, se paraszti származású:

„Nem volt túl kedvező a pedigrém, reménytelen volt a helyzetem, mégis megpróbáltam. És sikerült! Hogy mennyire nem bíztam a pozitív kimenetelben, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még dolgozni is elmentem 1957 nyarán. A vasútnál egy hűtőházban éjszakai segédmunkás lettem. A felvételiztető tanárok azonban azt mondták, hogy mindenkit érdemei szerint bírálnak el, tehát talán engem is felvesznek, amennyiben megérdemlem. A jó hírt úgy tudtam meg, hogy egy budapesti unokatestvéremtől, aki megnézte a kifüggesztett eredményeket a főiskolai faliújságon, kaptam egy táviratot: »Gyurit felvették a Zeneakadémiára«.”

Diplomakoncertjén Mozart A-dúr klarinétversenyét játszotta a Zeneakadémia nagytermében, ami jól sikerült, így kitűnő rendű művész-tanári diplomát kapott. Szegeden pedig zeneszerzésből szerzett oklevelet.

Diplomaszerzése után a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarába került első klarinétosnak. Erre Aldobolyi Nagy György így emlékszik vissza:

„A rádióban folyamatosan készültek velünk a felvételek. A 6-os stúdióban próbáltunk rendszeresen. A 22-es stúdió felavatásán is részt vettem ennek a zenekarnak a tagjaként. Az ünnepélyes átadás azért volt nagy dolog, mert innentől kezdve egy 85 tagú nagyzenekar elhelyezése sem okozott gondot az intézményben, és bármikor készíthettünk ott felvételeket. A megnyitót követően vettük fel a legendás Hoffmann meséit is, Ilosfalvy Róberttel és Házy Erzsébettel. Itt tanultam meg az igazi zenész életet. Ezután, amikor már szabadfoglalkozású lettem, a MÁV Szimfonikus Zenekarban is tag voltam, bár (mindössze egy évig) a székesfehérvári Zeneiskolában is tanítottam klarinétot. Hangszerelni egyre jobban tudtam, tapasztalat útján vezényelni is, de továbbra is ott motoszkált bennem, hogy a zeneszerzésről sem kell lemondanom, hiszen az vonz engem leginkább.”

A zeneszerzés mint örök szerelem mindvégig megmaradt Aldobolyi Nagy György életében: „A zenekari tevékenységem során magamba szívtam azokat a tapasztalatokat, amelyek a későbbi zeneszerzői munkásságom során is segítettek. Beleshettem a kulisszák mögé, hogyan lett egy-egy Gyulai Gaál János vagy Bágya András által írt szerzeményből könnyűzenei rádiófelvétel. Eközben, talán szerénytelenség nélkül mondhatom, konstatáltam magamban, hogy a korábban még Szegeden írt dalaim nem is olyan rosszak. Szerencsém is volt, mert a zenekari tevékenységem közben kollégáim észrevették, hogy kicsit jobban tudok zongorázni, mint ahogy az várható lett volna. Közben a színházak és a filmesek is szépen lassan felfedeztek maguknak, mert úgy ítélték meg: van érzékem ehhez a fajta munkához is.” A jó zenéhez azonban jó szöveg is szükségeltetett, amihez a Táncdalfesztivál megmérettetése egyfajta katalizátorként működött: „Az volt a jó a Táncdalfesztiválban, hogy a fiatal, kezdő zeneszerzők és szövegírók is labdába rúghattak. Nem titkoltan az volt a szándéka a szervezőknek, hogy vérfrissítésen menjen keresztül a könnyűzenei szakma. Valahonnan megtudtam Szenes Iván telefonszámát, és ismeretlenül felhívtam. Talán kicsit meglepő módon nyitott volt a közös munkára. Elmentem hozzájuk, és olyan megtiszteltetésben volt részem, hogy édesapja, Lehár Ferenc munkatársa, Szenes Andor »nagy idők nagy tanúja« pianínóján játszhattam el dallamaimat. A Régi ház körül című számunk is így született később, ezt Szenes Iván az édesanyjának írta, és a dalt Kovács Kati vitte óriási sikerre. A Táncdalfesztiválokon sem vallottunk közös szégyent: tíz- vagy százezrek szavaztak ránk... Ez a korszak a nagy megújulás időszaka volt. A rock hatására átalakult a könnyűzene, és mi ehhez tudtunk alkalmazkodni, azaz meghallottuk az idők szavát. Azt is meg kell említeni, hogy a komolyzenével ekkor egyesült a könnyűzene, a zenés színpadokon főleg musicalek formájában. A Táncdalfesztiválok jó példák minderre, hiszen a könnyűzenészek szimfonikus kísérettel adhatták elő dalaikat, és olyan kiváló zeneszerzőket ismerhetett meg ország-világ, mint Presser Gábor vagy Szörényi Levente és több versenytársuk.”

A sikerre Aldobolyi Nagy György szerint nincs recept. Ahogy fogalmazott: „Nyilvánvalóan a minőségnek kellene egyértelműen döntenie. Nagyon sokat nyom a latban minden korszakban az is, hogy mennyire sulykolják az adott zeneszámot a közönség számára. Sokszor előfordul az a szerzőkkel, hogy egyik-másik dalukat már előzetesen slágerként kezelik, de nem lesz belőlük az, ugyanakkor ez fordítva is igaz, lehet abból is mindenki által dúdolt vagy énekelt dallam, amelyikre nem is számítottunk.” Saját művészetéről pedig így vallott:

„Összességében véve költő és zenész vagyok egyszerre, és nem utolsó sorban gondolkodó lénynek is tartom magam, aki egy életet már leélt, amely élet át- és átment egészen különleges korszakokon. Érdekes módon a zeneszerzéshez és a versíráshoz ugyanaz a fajta tehetség szükséges, és kell még hozzá elég komoly szintű emberismeret is. Az üzenet is fontos, enélkül nem áll meg önállóan egyetlen művészeti alkotás sem. Különös idevágó példa a volt kortárs Seress Rezső, aki mindig kiszimatolta, mi sűrűsödik a levegőben, és azt zenésítette meg a maga módján. […] A Szomorú vasárnap is azért olyan népszerű, mert végtelenül egyszerű. Az ihlet, a lélek reakciója mindig bennünk történik meg, egy sugallatot küld valaki valahonnan, ami a művet is születésre készteti. Ez az egész folyamat pedig a személyes benyomásokon alapul: azokon, hogy egyes emberekről, szituációkról milyen érzület marad meg a befogadóban.”

A zeneszerző-költő a színpadi zenés darabjairól is szívesen beszélt:

„Több mint ötven zenés darab zeneszerzője vagyok. Ezek közül a legtöbb mű sikeres volt, mégis sok ma már a múlt homályába vész. Ez természetes folyamat, nem lehet ellene tenni, még ha furcsa jelenség is, hiszen egy sikeres műről hajlamos az ember azt hinni, hogy örökké tart. Nincs a köztudatban például a Tulipán című musicalem, amelynek bevezető nagy dalmonológját Tolnay Klári mondta-énekelte el. Ez a produkció nagy sikert ért el, a társulat is nagyon készült rá, volt egy izgalmas alkotói folyamat, amelyben a közreműködők szívesen részt vettek, a közönség is lelkesen beült az előadásokra, és mégis, amikor lekerült a repertoárról, akkor szépen lassan feledésbe merült, senki nem hiányolta, pedig sok szakember energiája feküdt benne, és még többeknek tetszett. Ez egy paradoxon, hogy vajon miért fordulhatott elő, de nem ez az egyetlen eset a pályafutásomban, és úgy látszik, még a sikerdaraboknak is ez a sorsa, tisztelet a kivételnek, amelyeket valószínűleg még ezeknél is zseniálisabban írtak meg a szerzők. A Köszönet mindenért például egy híres számom, Mészöly Dezső volt a szövegírója. Egy Shakespeare-darab záró dala (Lóvá tett lovagok), amit ő fordított. Megtaláltam hozzá a legmegfelelőbb előadót is Domján Edit személyében, akivel boldog és jó érzés volt néha együtt dolgoznom a Madách Színházban.”

A színpadi sikerekre kitérve Aldobolyi Nagy György a következőt mondta: „Megtörtént az is, hogy a siker bekövetkezett ugyan, de nem abban a formában, amiben vártam. Az egyik legsikeresebb darabom éppen ilyen, a Charley nénje. Talán az általam is szeretve tisztelt Bánki László kért meg az Erkel Színház büféjében, hogy ajánljak egy zenés darabot a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpad számára. Az volt a terv, hogy Kerényi Imrével rendeztetik meg az előadást, aki akkoriban a Madách Színház kezdő rendezője volt. Ez lett a Charley nénje, ami egy diákbohózat, a világirodalom történetében számtalanszor megírt színpadi alapötletből indul ki. Nevezetesen egy átöltözésből származó szerepváltás miatt bekövetkező bonyodalmat taglal. A jelenetek megtetszettek nekünk. Így felhívtuk Szenes Ivánt, írjon hozzá szövegeket. Utólag most már kijelenthető, hogy Szenes Iván akkor volt pályája csúcsán, a legjobb formában, és minden szövegíró közül kiemelkedett. Kiválasztottuk a szereposztásra az »aranycsapatot«, amely erre a nyári időszakra összeállt, a zenét pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara szolgáltatta a vezényletemmel. Mindenki fejenként harmincezer forintot kapott, ami akkoriban nem volt kis pénz.”

Aldobolyi Nagy György a hangszerelésben is maradandót alkotott, erről így beszélt:

„A szimfonikus zenekari tapasztalataim nagyon jó alapot szolgáltattak ahhoz, hogy belevessem magam a hangszerelés rejtelmeibe. Ez teljes nagyzenekari alapot jelentett, ami szintén nagyon jól ment nekem, s ebben megerősített jó néhány zenésztársam. Noha nem tanultam hangszerelést a Zeneakadémián, de már az én időmben is fel lehetett venni ezt a tárgyat. De ez éppen az a tevékenység, amit elsősorban tapasztalati úton lehet megtanulni, úgy, hogy az ember ott ül a zenekarban. Erről nekem meg is volt a magam egyszerű elmélete, miszerint mivel a klarinétos rendszerint nagyjából a zenekar közepén ül, a helyéről minden hangszert egyforma mértékben jól hall. Innen lehetett észrevenni az apró trükköket, nüanszokat, azt, hogy voltaképpen mitől is szól jól egy zenekar, hogy dolgozik a karmester. Ez utóbbi sokat segített nekem a vezénylés művészetének elsajátításában, de voltam annyira visszafogott, hogy csak a saját műveimet vezényeltem, néhány színházbéli alkalomtól eltekintve. A lényeg, hogy az általam írt zenedarabok hangszerelését is én végeztem, és például a Charley nénje hangszerelése a mai napig nem változott, bárhol is adják elő.”

Aldobolyi Nagy György minden elismerésnek örült, amit a pályája során kapott, így az Erkel Ferenc-díjra és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjére is büszke. Külön kiemelte ugyanakkor a Magyar Televízió legjobb zenés filmjének járó díját, amit Szinetár Miklóstól vehettek át az alkotók a Bolondok bálja című filmért. A filmzenék készítése külön fejezetet jelent Aldobolyi Nagy György életében: „Élveztem is a filmezésben való aktív alkotó tevékenységet. Kiemelhető filmzenéim közül a Pogány madonna vagy a Hét tonna dollár; utóbbinak Csurka István volt a forgatókönyvírója. Továbbá A vőlegény című film (rendező: Vámos László), amelyhez egy Szép Ernő-dráma adta az alapötletet. De ugyanígy büszke vagyok a komikus jelenetek sokaságát tartalmazó Házasság szabadnappal című film (rendező: Mészáros Gyula) zenéjére is, vagy a Keménykalap és krumpliorra (rendező: Bácskai Lauró István), amelyen nemzedékek nőttek fel. Mindig úgy írom a filmekhez a zenét, hogy nem követem közvetlenül a mozgásokat. Emiatt bábfilmhez és rajzfilmhez soha nem szereztem muzsikát. A Keménykalap és krumpliorr zenéje igen jól sikerült, Csukás Istvánnak ez a film különlegesen nagy sikert hozott. […] A filmzene szerzése nálam alapvetően úgy néz ki, hogy kapok a film jeleneteiről egy első általános benyomást, ami elindítja az ihletet, ezután egyeztetek a rendezővel, és ha elindult a fantáziám, kezdem a zeneszerzést. A képkockák és a zene egyeztetése a vágó feladatköre, így neki is kulcsszerepe van abban, hogy a zene miként és mennyire érvényesül egy filmben. Mintegy tucatnyi filmhez írtam zenét életem folyamán.”

Aldobolyi Nagy György úgy döntött, hogy azokat a zenés darabokat, partitúrákat, zeneszámokat, amiket gazdag életpályája során írt, az Országos Színháztörténeti Intézetben helyezi el ajándékként kézirat formájában, hogy a kutatók és érdeklődők hozzáférjenek.

„Így talán egy kicsit elősegíthetem azt, hogy dalaim és verseim megmaradjanak az örökkévalóságnak vagy legalábbis az utókornak”

– jegyezte meg.

Aldobolyi Nagy György és felesége összeállította Aldobolyi Nagy György összes műveinek listáját, melyet erre a linkre kattintva lehet elérni.