Élet- és karrierinterjúk

(rezümé)

Felvettek ugyan 1969-ben, mert beváltam az első próbaműsorommal, azt mondták, annyira jól sikerült, mintha száz éve szerkesztenék.

Csiba Lajos

Csiba Lajos

Csiba Lajos1943-ban született a Nógrád megyei Szirákon. 1969-től dolgozott a Magyar Rádióban, először külsősként, majd 1971-től főállású könnyűzenei szerkesztőként, később pedig rovatvezetőként. A rendszerváltozás után 2003-as nyugdíjazásig a Petőfi adó Zenei Szerkesztőségének vezetője volt. A rádió életmű nívódíjasa, illetve eMeRTon-díjas. Nevéhez fűződik számos nagysikerű könnyűzenei műsor, mint a Zeneközelben, a Tánczenei koktél, Slágerlista, A rock mesterei, a Zenerulett, Szieszta és az Ahogy mi zenélünk, valamint a Péntektől péntekig című kulturális ajánlóműsor.

A zenei indíttatásáról és pályája előzményeiről Csiba Lajos elmondta:

„Apám, aki népművelőként dolgozott, több bányászzenekart irányított, az egyikben már doboltam is. Miskolcra, a Zeneművészeti Szakközépiskolába az úgynevezett előkészítő osztályba trombita szakra vettek fel. Olyan jól haladtam, hogy amikor negyedikes gimnazista voltam, már a Zeneakadémia első osztályának anyagát tanították nekem. Közben a Miskolci Filharmonikusoknál és a színháznál is játszottam trombitán, szabadidőmben pedig tánczenekarban is fújtam. Innen egyenes út vezetett Budapestre, a Zeneakadémiára, ahonnan az utolsó évben már Győrbe is lejártam a Zeneakadémia tanárképző tagozatára, valamint az ottani zenekonzervatóriumba tanítani. A Zeneakadémiát 1967-ben végeztem el, majd felvettek a MÁV Szimfonikus Zenekarba. Eközben kisegítettem az Operettszínházban és az Operában, illetve a József Attila Színházban is, ahol Bolba Lajos volt a karmester. Ő kérdezte meg tőlem, hogy tudok-e valakit, aki szívesen eljönne a Magyar Rádióba szerkesztőnek. Erre azt válaszoltam, hogy én is szívesen mennék.”

Csiba Lajos a kezdeti évekről így vallott:

„Felvettek ugyan 1969-ben, mert beváltam az első próbaműsorommal, azt mondták, annyira jól sikerült, mintha száz éve szerkesztenék. Ennek ellenére csak külső munkatársként alkalmaztak, kéthavonta hosszabbították meg a szerződésemet. Az első két évben külsősként kaptam több nívódíjat is a rádióban, köztük néhány elnöki kitüntetést. Néha –  amikor olyan zenét vettek fel nálunk a 8-as stúdióban, amihez kellett ez a hangszer – besegítettem a trombitajátékommal. Utólag visszanézve az életemre, úgy érzem, talán jól döntöttem, hogy a rádiót választottam, és nem a profi zenélést.”

A Zenei Főosztály munkáját így mutatta be:

„Mi láttuk el zenével a rádió mindhárom csatornáját, a komolyzene a 3. műsorban, a korábbi Bartók Rádión ment leginkább, de természetesen a másik két adó is sugárzott ilyen műfajú zenét. A könnyűzenei műsorok leginkább a Petőfi adóhoz tartoztak, de a Zenei Főosztálynak kellett ellátnia mindenféle zenével a Kossuth Rádiót is. Az egyes zeneszámok műsorokba való összeválogatása munkánk egyik fontos területe volt. Oda kellett figyelni, hogy a dalok illeszkedjenek egymáshoz, ne legyen túl sok egyforma típusú közülük egymás után, de témáik szerint is többfélék legyenek. A Zenei Főosztály Gyártási Osztályát Bolba Lajos vezette. Itt készültek a rádió saját készítésű felvételei, s ez a tevékenység az idők során igen gazdag repertoárt eredményezett. A 6-os és a 8-as stúdiókban magas színvonalú munka folyt, és a műszaki felszerelés is megütötte akár a tőlünk nyugatra eső területeken elvárt szintet is. Bolba Lajos nagyon sok zeneszerzővel dolgozott együtt, akik ugyan nem voltak a rádió alkalmazottai, de rendszeresen szállították a jobbnál jobb slágereket. Közéjük tartozott mások mellett Bágya András vagy Körmendi Vilmos, akik nemcsak írták a dalokat, hanem hangszerelték is, illetve a zenei rendezők is ők voltak.”
„A Szórakoztatózenei Osztály – ahová a tánczene, a könnyűzene, a jazz, illetve a pop-és rockzene, sőt egy ideig még az operett és a népzene is tartozott – gondoskodott nemcsak a saját gyártású műveknek a műsorokba szerkesztéséről, de természetesen a máshonnan a rádióba került zeneszámok sugárzásáról is. Felvételeket kaphattunk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól (MHV), illetve műsorcsere keretében – ezért külön részleg, a Műsorcsere Rovat volt felelős – a külföldi, főleg szocialista rádióktól is, de persze vásárolhatott is a rádió hanganyagokat. A nyugati zenékhez azonban nagyon nehezen jutott hozzá a Magyar Rádió. Vagy megvettük itthon, ha kapható volt (de nem ez volt a jellemző), vagy megszereztük zenebarát, Nyugaton járt sportolóktól, újságíróktól. Amikor pedig a diszkó kezdett fellendülni, akkor az ismert lemezlovasok, Éliás Gyula, Keresztes Tibor, alias Cintula, Dévényi Tibor és B. Tóth László is hozott lemezeket a rádiónak. Ezek a számok először – a kialakult szokásjog alapján – Komjáthy Györgyhöz kerültek, majd ha ő már rongyosra játszotta a lemezeket, akkor adta tovább őket a többi szerkesztőnek.”

A Kádár-rendszert átszövő cenzúra a Magyar Rádiót sem kerülte el. Az intézményben zajló műsorkontrollra Csiba Lajos így emlékezett:

„Faludi Rezső, a Zenei Főosztály vezetője rendszerint ragaszkodott ahhoz, hogy ő maga meghallgassa adásba kerülése előtt a koncerteket, és ezzel a jogával általában élt is, még akkor is, ha pusztán konferálások hangzottak el a számok között. Ezeket hívtuk – talán ma már kicsit furcsán hangzik – lehallgatásoknak. Ide persze meghívták a szerkesztőség több munkatársát is, így a zenei rendezőket, valamint ott voltak a zeneszerzők is, mint például Bágya András vagy Körmendi Vilmos. Heti rendszerességgel zajlottak ezek a programok, mégpedig két napon keresztül úgy, hogy első nap a rádióban újonnan készült felvételeket, második nap pedig az adásba szerkesztett műsorokat hallgatták meg. A nagy pártállami ünnepek előtti napokon a könnyű- és a komolyzenét is módszeresen végighallgatták Szentkuti Pál vezetésével, nehogy valami alkalomhoz nem illő zene kerüljön a repertoárba, és arra volt is példa, hogy kivetettek egy-egy számot a műsorból.”
„A Z-sítés a rádióban az örök lejátszás jogát jelentette, ehhez azonban a számoknak meg kellett felelniük bizonyos feltételeknek, esztétikailag és ideológiailag egyaránt. Egy bizottság rendszeresen értékelte a dalokat, és ha ők úgy döntöttek, csak akkor mehettek a dalok különböző műsorokba. A bizottság tagja volt mások mellett Bágya András, Fáy András és Körmendi Vilmos zeneszerzők, Dobsa Sándor, a Magyar Rádió Stúdió 11 zenekarának vezetője, valamint a komoly műfaj képviselői közül Jereb Ervin és Tamássy Zdenkó. Nemcsak a gyártott, de a vásárolt zenéket is végighallgatta a szerkesztő, ő mondta meg, hogy mik azok, amikkel nincs gond, ízlésesek, illetve szalonképesek. Egy nagylemezről is csak azokat a dalokat Z-sítették, amelyek megfeleltek ezeknek a kritériumnak. Arra különösen ügyelnünk kellett, hogy politikailag kérdéses anyagok ne menjenek adásba. Ezt egyébként már ki lehetett szűrni az éves, a negyedéves és a havi terveinkből is. A szerkesztők voltak annyira dörzsöltek , hogy tudják, meddig mehetnek el, így nem kerültek különösebben nagy összeütközésbe a saját főnökeikkel.”
„A Sanzonbizottság a rádió számára nem adott annyi számra játszási engedélyt, mint az MHV-nek a megjelentetésre. Ennek az volt a magyarázata, hogy a rádiós megjelenítéssel sokkal nagyobb kockázat járt, hiszen jóval több emberhez eljuthattak a számok, mint a lemezek. A nagylemezek rádiós átvétele ennélfogva nem jelentette azt, hogy rögtön az összes számot játszottuk róluk, sőt, legtöbbször néhány számot adtunk csak a lemezekről. A disszidált zenészeket és szerzőket a rendszer zsigerből letiltotta, azon nyomban le kellett venni őket a rádió repertoárjáról, de hogy még véletlenül se nyúljanak a szerkesztők a hanganyagaikhoz, le is kellett törölni azokat. Ez azt jelentette, hogy a központi nyilvántartásban vezetett kartonokon – amelyeket minden egyes nótáról külön vezettek – is fel kellett tüntetni, hogy melyik zeneszerző volt éppen indexen. Abban az esetben, ha egy szerző végleg hazatért, alkalomadtán ismét lehetett játszani a számait a még megmentett szalagokról.”

Csiba Lajos a Made in Hungary és a Tessék választani! rádiós tehetségkutató versenyekről is megemlékezett:

„Az ötlet Bolba Lajostól származott, aki feltételezhetően a San Remó-i nemzetközi fesztiválon szerzett tapasztalatait igyekezett kamatoztatni. Ő egyébként ezekről a megmozdulásokról eredetileg rendszeresen tudósította a Magyar Rádiót. A versenyek beindításával az volt a célja, hogy minél több olyan nóta legyen a rádióban, ami a rádió saját szerzeménye, és azokat lehessen adásba szerkeszteni. Nem utolsó sorban persze az is a pozitív hozadéka volt ezeknek a versenyeknek, hogy lehetőséget biztosítottak a zeneszerzőink számára, s ezáltal a magyar tánczene utánpótlását is biztosították. Átlagosan havi harminc-negyven könnyűzenei számot – jellemzően táncdalt – vettünk fel a Magyar Rádióban, ami a mai viszonyokat tekintve sem kevés. A Made in Hungary különlegessége volt az is, hogy egy-egy számot két különböző énekes adott elő.”

Csiba Lajos 2003-ban ment nyugdíjba a Magyar Rádiótól, ahol a továbbiakban külsősként alkalmazták. 2013-ban jött el végleg a cégtől, jelenleg a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője. Itt rövidített formában újra adásba szerkesztette A rock mesterei című sorozatát.

Megosztás:
Az interjút Csatári Bence készítette
A teljes interjú letöltése:
Csiba Lajos - életútinterjú [pdf]