Budapest

Poptörténeti emlékpontok

Béka Klub

A Béka Klubot a Magyar Honvédelmi Szövetség könnyűbúvár szakosztálya nyitotta meg 1957-ben, és eredetileg a Széchenyi rakpart 68. szám alatt működött. A búvárkodás költséges hobbi – a szakosztály táncos rendezvényeket szervezett, hogy a bevételt edzőtáborra, felszerelésre fordítsa. A vezetés kapott állítólag egy fülest, hogy a Benkó Dixieland Bandet kellene felléptetni a klubban, mert ők most nagyon mennek. Tettek velük egy próbát, a többi pedig már történelem. Benkóék stílusa alapvetően a dixieland és a jazz volt, de tánczenét, rock and roll és „luxemburgi stílusú” dalokat is kevertek a programba.

Annak idején kevés zenekar működött, rock and rollt pedig még kevesebb játszott – a hatást el lehet képzelni. Óriási volt a siker, a Békának pillanatok alatt masszív törzsközönsége alakult ki. A hely hamarosan szűk lett, a buli ezért átköltözött a Károlyi utcába, a Fővárosi Vízművek klubjába.

A Béka Budapest legnépszerűbb ifjúsági szórakozóhelyévé avanzsált, ahol állandóan teltház volt. Főleg gimnazisták és egyetemisták jártak ide, belépni csak öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben lehetett. Az új helyen külön rendezőgárdára volt már szükség, mert a rock and rolltól begőzölt fiatalok gyakran csinálták a balhét, törtek az ajtók és a székek, néha tömegverekedések is kirobbantak. Még a kidobók is olyan nagymenők voltak itt, mint Kozma „Pici” István, nehézsúlyú birkózóbajnok vagy Szeiberling László és Edőcs István az Újpesti Dózsa bokszolói. A felhevült gyerekek képesek voltak a legelemibb apróságokon is hajba kapni, és bizony elkélt ilyenkor néhány jól irányzott pofon. Ha balhé volt, akkor persze Benkóék leálltak a zenével, míg elcsitultak a kedélyek. A klub még a tagsági igazolványt is bevezette, így nagyobb lett a fegyelem, de a rendőrség végül mégis bezárta a helyet.

A Béka Klub dicstelen véget ért, az innen induló Benkó Sándor karrierje azonban annál fényesebben alakult. Liszt Ferenc- és Kossuth-díjat kapott, számos aranylemezzel, fesztiváldíjjal dicsekedhet, még Ronald Reagan és George W. Bush elnök is kitüntette. Szörényi Levente szintén törzstag volt a Békában. Amikor ő vette át a Kossuth-díját, azt mondta, hogy kicsit Benkónak és a klubnak is köszönheti ezt.

Fotók

Megosztás: